A háborúk során a civilek ellen elkövetett erőszakos cselekmények közül, bár a társadalmi emlékezet részét képezik, a legkevesebbet a nőkkel szemben elkövetett erőszaktételekről tudunk. A Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Történeti Múzeummal és Budapest Főváros Levéltárával közösen támogatja a projektet.
Mennyi utalást rejthet egy közjegyzői okirat? Hogyan kapcsolódik egy Budapesten feladott levél a szegedi Reök-palota építésének történetéhez? A Levéltári Mozaikok 15. számában Brunner Attila levéltáros a világhírű építész, Magyar Ede életművéhez kapcsolódó, eddig ismeretlen forrást mutat be.
A Lánchíd átadására 1849. november 20-án került sor, de ma is látható formáját 1852-ben nyerte el, majd az első világháború idején jött el az idő a felújítására. Alábbi írásunkban a híd történetének erről a jelentős, ám kevéssé ismert epizódjáról szólunk.
Kutatótermünk és ügyfélszolgálatunk a megszokott nyitvatartásban, de előzetes bejelentkezés alapján indította szolgáltatásait. Közösségi tereink, kiállításaink, valamint az első emeleti étkező szabadon látogatható.

Eseménynaptár

konyv_diescher.jpg
2017. március 02. 15:03
Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem
Könyvbemutató
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt Hidvégi Violetta és Marótzy Katalin szerkesztésében megjelent Diescher József – Építészet és mesterség című kötet bemutatójára 2017. március 2-án (csütörtök) 15.00 órakor.
2017. február 28. 14:02
Könyvbemutató
AZ ÉV LEVÉLTÁRI KIADVÁNYA 2016. díjak ünnepélyes átadó rendezvényére
meghivo_regeszta_erzsebetvarosi_osz.jpg
2016. november 02. 17:11
Könyvbemutató
Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt Géra Eleonóra: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1708–1710, valamint Vájer Ákos – Zámbó István: Erzsébetvárosi ősz. Az 1950-es évek mindennapjai és a forradalom a VII. kerületben című kötetek bemutatójára 2016. november 10-én 15.00 órakor.
athallasok_kozparkok.jpg
2016. október 27. 17:10
Könyvbemutató
2016. február 18. 11:02
Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi Albert terem
Szerződéskötések, megállapodások
Budapest Főváros Levéltára és a Ferencvárosi Torna Club 2016. február 18-án közös sajtótájékoztatót tart.